okt
19
Tudod, mi kell ahhoz, hogy megtartsd a férfit?

Azt mondják, elcsábítani könnyű, ám megtartani annál nehezebb férfit, hiszen amint eloszlik a romantikus köd, bizony akadnak, akik újabb vadászmezőkre tévednek. A férfiakról nem véletlenül él sokkal inkább az a sztereotípia, hogy szeretnek virágról virágra szállni, persze tisztelet a kivételnek.

A legtöbb férfi mégis elkel előbb-utóbb. De vajon ki mellett táboroznak le? Íme, az ellenállhatatlan tulajdonságok, melyek maradásra ösztönzik őket.

A szigorú

A párkapcsolat területe nem a nevelésé, nem is erről van szó. Viszont tény, hogy vonzó a férfi számára az a nő, aki nem néz el mindent a feltétlen szeretet jegyében. Aki világosan meghúzza a saját határait, és képes a sarkára állni, ha az érdekeiről van szó, vagyis nem hagyja, hogy a bolondját járassák vele.  Ő az, aki nem fél attól, hogy elhagyja a másik, hanem ha kell, ő adja ki az útját. Ehhez megfelelő mértékű önbecsülésre van szükség, illetve arra, hogy tudd, megérdemled, hogy azt kapd a másiktól, amit te is adsz, és amit elvársz. Nem baj, ha a férfi kihívást érez benned, főleg a kapcsolat elején, hiszen sokkal értékesebb az a kapcsolat, amiért meg kell dolgozni.

Az elégedett

Számos ember szinte folyamatosan elégedetlen az életével, akár van rá oka, akár nincs. Ha van párja, az a baj, ha nincs, akkor meg az, ráadásul a boldogtalanságukért sokan a volt vagy a jelenlegi párjukat hibáztatják. Éppen ezért olyan nagy kincs a férfi szemében az a nő, aki nemcsak a negatív dolgokat és a hiányokat látja, hanem azt is képes értékelni, ami van. A férfinak szárnyakat ad, ha úgy érzi, örömet tud szerezni szíve választottjának, a hosszú távú kapcsolatokban pedig különösen fontos ez, mert így lehet visszaverni a megszokás romboló hatásait. Ez persze nem azt jelenti, hogy mostantól kezdve ne tűzz ki célokat, és ne akarj elérni semmit. Hanem azt, hogy ha elfogadod a jelen helyzetet, bármilyen is az, hamarabb tudsz továbblépni, és képes leszel elismerni azt, ami okot ad az örömre.

A gondoskodó

A gondoskodás és a melegség szintén fontos tulajdonságok a nőben, nemcsak azért, mert egyes férfiak az örök gyerek típusát testesítik meg, netán a pótanyukát remélnek jövendőbelijükben látni. Abból, ha figyelmes és törődő vagy, nemcsak a párod és a kapcsolatotok profitálhat - ezek a jellemzők azt is megmutatják a férfinak, mennyire leszel képes gondot viselni a gyerekekre, ha majd családotok lesz. Hiszen a házasság gondolatával többnyire már együtt jár a családé is.

Te milyen férfi mellett táboroznál le?
(Forrás: Femina.hu)

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása